Simon Lajos (GyergyĂłtĂślgyes, 1901. â SepsiszentgyĂśrgy, 1926. dec. 11.)
ErdĂŠly meghatĂĄrozĂł szemĂŠlyisĂŠge leĂrĂĄs
Simon Lajos, sokak által Laci, Lacika (Gyergyótölgyes, 1901. – Sepsiszentgyörgy, 1926. dec. 11.) – kereskedĹ, újságíró, hírlaptudósító, lapszerkesztĹ. Izraelita. Apja, Simon Hermann kereskedĹ, Auswitzban lelte halálát. Anyja Nacht Sprinka, kit írtak Nach Zsanettnek is. TestvérekrĹl, nincs tudomásunk. A Brassói Lapok híradása szerint öngyilkossága elĹtt néhány héttel nĹsült, felesége nevét nem sikerült kideríteni. Apja egy idĹben Gyergyótölgyesen kereskedĹ, majd családjával átköltözött Sepsiszentgyörgyre, ahol jól menĹ üzlete volt. A középiskola négy osztályát a Református Székely Mikó Kollégiumban járta. Tanulmányait Brassóban, a FelsĹ Kereskedelmi Iskolában folytatta, itt is érettségizett.
Érettségi után apja üzletében segédkezett, közben újságírásba kezdett. ElsĹ riportját, melyben a helyi áldatlan állapotokat tárta fel, Háromszékvármegyei közállapotokról címmel a Keleti Újság hozta le. Bátran megírta a helyi hatalmasságok visszaéléseit, hogy békés polgárokat, közéleti személyiségeket napokra bebörtönöztettek, így a Sepsiszentgyörgyön megjelenĹ Független Székelység szerkesztĹjét vagy Medgyaszay Mihályt, akkori alsócsernátoni lelkészt. EttĹl kezdve mint „jó pennájú újságíró” az erdélyi lapok Háromszék megyei tudósítója lett. Rendszeresen írt a Brassói Lapoknak és a marosvásárhelyi HétfĹi Újságnak, cikkeiben „szellemes tollával nem egyszer frappírozta az olvasó közönséget, mikor színezĹ stílusával a képzelt világba ragadta el az olvasót egyéni impressziói papírra vetésével”. Egykori „mikós-növendék”-ként volt alma matere bármilyen rendezvényén, ünnepélyén lelkesen részt vett, s mint laptudósító szívesen adott hírt azokról az erdélyi lapokban. Ĺ készített interjút a neves sepsiszentgyörgyi régésszel, dr. László Ferenccel, és ismertette a Székely Nemzeti Múzeum 1925 nyarán végzett Étfalva melletti ásatásainak eredményeit a Brassói Lapokolvasóival KĹkori festett edények és kĹbronzkori kultúra nyomában címmel.
A Brassói Lapoknak az 1920-as évek elejétĹl volt a sepsiszentgyörgyi munkatársa. Rendszeresen megszellĹztette „a két Róka nevĹą” román értelmiségi testvérpár – VicenČiu RÄuca RÄuceanu Háromszék vármegye fĹispánja és testvére, Isidor RÄuca RÄuceanu Sepsiszentgyörgy polgármestere – irányította közéletet, ugyanis mindketten a magyarság háttérbe szorításán „munkálgattak”. Írásai miatt 1924-ben elfogták, Sepsiszentgyörgy és egyben Háromszék megye elhagyására kényszerítették. Erre másnap – a szóbeszéd szerint – a Brassói Lapok azzal reagált, hogy az újság elsĹ lapján megjelentették a sepsiszentgyörgyi Megyeházát (ma a Bod Péter Megyei Könyvtár székhelye), elĹtte az 1848/49-es honvédemlékmĹąvel, ahol a két oroszlán helyére két rókát rajzoltak. Miután visszakerült Sepsiszentgyörgyre, 1925. október 4-én szerkesztĹ és kiadótulajdonosként hetilapot indított Nemere címmel. A lapjának megjelenése utáni napokban, talán még aznap, „holmi elintézetlen katonaügy miatt” a helybeli román csendĹrség letartóztatta, gyalog Brassóba kísértette, ahol ezredébe való bevonulásra utasították. A tortúra miatt lebetegedett, hosszabb idĹn át ágyban fekvĹ beteg volt. Október 11-én a Székely Népben még az a híradás jelent meg, hogy a Nemere hetilap nem szĹąnt meg, csak az október 12–18-i 2. száma maradt el, de valószínĹąbb, hogy a laptulajdonosa belebukott a kezdeményezésbe, és anyagi okok miatt a hetilap megszĹąnt.
Továbbra is hírlaptudósításokból próbálta fenntartani magát. Utolsó cikke 1926. november 14-én Öngyilkossági járvány Háromszéken. Negyven öngyilkos két hónap alatt címmel a Független Székelységben jelent meg. Cikke megdöbbentĹ, mert mint írta: „A hosszú évekig tartó világpörkölés, a métely és vérgĹz után is elijesztĹ az a statisztika, mely az öngyilkosságokról szól Háromszék vármegyében. Megbillent lelki egyensúlyunk végén már azt reméltük, hogy a béke hamisítatlan glóriája Ĺrködik eme árnyékvilág felett, azt mertük hinni, hogy a sok miazma, a vérgĹzös fájdalmak (…) eltĹąnésével felócsud a jólét és ránk virrad az úgynevezett boldogságban fürdĹ korszak. (…) Negyven öngyilkos torzképe mered elénk (…) és tetemre hívják az emberiséget (…). Izeneteikben vád van, szomorú vád az Ember, Isten legszebb teremtménye ellen (…). Mert a most élĹ emberiségnek a hangoskodások közepette sem sikerült megoldani azt az égetĹ problémát, amit köznyelven úgy hívnak, hogy nyomor…” Nem lehet tudni miért, de feltételezhetĹ, hogy az anyagiak hiánya miatt 1926. november 25-én „öngyilkossági szándékkal”, mellbe lĹtte magát. Az orvosok még reménykedtek a túlélésében, de december 11-én belehalt sérüléseibe. Másnap nagy részvét mellett temették el. Nyughelye a sepsiszentgyörgyi új izraelita temetĹben van, ahová késĹbb édesanyját is temették.
Felhasznált irodalom
Brassói Lapok, XXXI. évf., 1925. aug. 3., 174. sz.; XXXII. évf., 1926. dec. 13., 282. sz.
FÉDER Zoltán: Zsidók Háromszéken. Sepsiszentgyörgy, 2006, 390.
Független Székelység, XVI. évf., 1926. nov. 14., dec. 19., 42, 47. sz.
HARRINGTON SZÁNTHÓ Anikó (összeáll.): Öt emberöltĹ Erdélyben. Ha lássátok, se mondjátok... Beszélgetések Szánthó András életérĹl. 2001, 83.
Székely Nép, XLIII. évf., 1925. okt. 8., 11., 80, 81. sz.; XLIV. évf., 1926. nov. 28., dec. 16., 94, 99. sz.
VĂĄlogatott irodalom