tejbemĂŠrĂŠs
A tematikus szĂłcikk leĂrĂĄsa
A tejbemérés (vagy tejmérés, juhmérés, összefejés, befejés, románul: sâmbra, mÄsuriĹul vagy împreunatul oilor) a juhok legelĹkre történĹ kihajtását megelĹzĹ szokás, olyan gazdasági gyakorlat, melynek célja, hogy a juhtartó gazdatársaságba beállt gazdák egy nyáron keresztül történĹ tejrészesedését a lefejt tej mennyisége alapján meghatározza. A szokás összefüggésben van az erdélyi falusi gazdaságokra különösen jellemzĹ közös legelĹhasználattal és az állatok közös pásztoroltatásával, hisz a falurendszerĹą gazdálkodás keretében az egyes gazdák nem tudnák a legelĹterületeket külön-külön használni (a nyomásos gazdálkodás megszüntetéséig a nyomáson is legeltették a juhokat), és nem is tartanak annyi juhot, amennyinek a pásztoroltatása megtérülne, ezért egyes falvak, vagy falurészek gazdái társulnak, hogy a közösen használt legelĹkön a juhaikat közösen legeltessék. A juhpásztort ehhez közösen fogadják és fizetik (a fizetés általában pénzbĹl és élelmiszerbĹl áll).
A Kárpát-medencén belül a juhtartásnak különösen a hegyvidéki, dombvidéki területeken, így Erdélyben volt és van nagyobb jelentĹsége, így ezen a területen a juhtartásnak és a juhtej feldolgozásának változatosabb formái alakultak ki attól függĹen, hogy a juhnyájat milyen legelĹkön, a falutól milyen távol legeltetik, és milyen haszonvételi formákat gyakorolnak. A közös fejĹsjuhnyájak tejhaszonvételi, tejrészesedési formái vizsgálatának vonatkozásában a szakirodalom két nagy részesedési formát különböztet meg (ezeken belül további altípusokkal): a tejtermékül és a tejül való való részesedést. Az elĹbbi rendszerben, amely Erdély délkeleti részére jellemzĹ elsĹsorban, a részesedést a juhnyájba adott fejĹsjuhok száma alapján állapítják meg (az egy juh utáni járandóság 7-8 kg sajt és 1 kg orda körül mozog), és a tejfeldolgozás a pásztor (vagy a családja) feladata, az utóbbiban, amelyet fĹként Erdély központi területein gyakorolnak, a részesedést az elsĹ tavaszi közös fejéskor, a tejbeméréskor fejt mennyiség adja, és a tejfeldolgozás a tejbĹl sorban részesülĹ gazdák házainál történik. TejbemérésrĹl leírásaink Kalotaszegi és MezĹségi falvakból vannak, és a szakirodalomban általános az a vélekedés, hogy az erdélyi juhászat szókincse, gyakorlata és tárgyi világa mellett egyes elemeiben ez is román (és balkáni) hatásokat mutathat.
Az április végi, május eleji tejbemérés ideje - akár a juhok elsĹ tavaszi kihajtása - olyan idĹszaka az évnek, amikor termékenységvarázsló rítusokat, a természet befolyásolását is lehet gyakorolni (zöldággal való csapdosás, maszkos alakoskodás, vízzel való locsolás, szexuális tartalmú játékok). Az egy gazdatársaságba tartozó gazdák a juhaikat vagy közvetlenül a bemérés elĹtti napon, vagy néhány nappal korábban összeadják és kihajtják a legelĹre, és a bemérést megelĹzĹ éjszakán kint is éjszakáznak a juhok mellett, hogy a csalásokat megelĹzzék, ugyanakkor a szokással kapcsolatos mulatság is megkezdĹdik, hisz a fogadott zenészek már ekkor a helyszínen vannak. Másnap reggel, délelĹtt akár a legelĹn, akár a faluban, valakinek az udvarán megkezdĹdik a tényleges tejbemérés: az egyes gazdák nyilvánosság elĹtt megfejik a juhaikat, és a fejt tejmennyiséget egy edényben (általában kupában, ahol a kupa egy egész tejet jelent) lemérik (a kisebb tejmennyiségek kifejezésére alkalmazzák a féltejet, fertályt, esetleg a meszelyt és a centist), a mennyiségeket rögzítik, és ez alapján állapítják meg, hogy ki hányszor és milyen sorrendben viheti haza nyáron a tejet. Például: a két tejes gazda minden rendben kétszer egymás után, az egy tejes gazda minden rendben egyszer viszi haza az összes lefejt tejet, a féltejes gazda pedig minden második rendben jogosult a tejre. Helyenként igen bonyolultnak tĹąnĹ számításokkal is találkozunk, hisz a töredékekre is vonatkozhatnak részesedési kulcsok (és lehet valakinek egész teje és egy töredék), bár a gazdatársaságok tagjai általában arra törekednek, hogy eladással és vásárlással a nagyon kis mennyiségeket kiegyenlítsék. Mivel a legelĹk nyár végi kimerülésével a fejt tejmennyiség csökkenhet, gyakorolják a rend megfordítását is. A tejmérés befejeztével általában mulatság veszi kezdetét (ott, ahol nem a mezĹn történik a fejés, már a fejés elĹtti bevonulásnak ünnepi jelleget adnak), Magyarlónán ekkor gyakorolják a henderikázást, a férfiak és nĹk ölelkezve történĹ gurulását, illetve a bemérés utáni napon sor kerül egy zárt körĹą asszonymulatságra is.
A szokás a legutóbbi évek társadalmi és gazdasági kihívásai következtében sok helyen megszĹąnt vagy megváltozott, hisz amellett, hogy az erdélyi háztáji gazdaságok, kisgazdaságok sok problémával szembesülnek, a juhtartás ezen belül már nem vonzó ágazat, a juhok valamikori változatos haszonvétele (hús, tej, gyapjú és bĹr, trágya) jelentĹségét vesztette, ráadásul a sorban való részesedés, a tej hazaszállításának terhe, és az otthoni tejfeldolgozás olyan kötöttségeket jelent, amelyet a mai családok már nehezn tudnak vállalni. Ugyanakkor megfigyelhetĹ a szokásban, hogy tejbemérésre és az azt követĹ táncalkalomra kilátogató városiak (kutatók, táncosok) az érdeklĹdésükkel egy pozitív értékhorizontot alkottak meg, amely segítheti a szokás fennmaradását.
VĂĄlogatott irodalom
FÖLDES László: Egy alföldi juhtartó gazdatársaság. Néprajzi ÉrtesítĹ XLIV. (1962) 28-80.
FÖLDES László: „A vándorló Erdély". Ethnographia XCIII. (1982) 353-390.
HABENICHT, Gottfried: Povestea ciobanului care Ĺi-a pierdut oile. RevistÄ de Etnografie Ĺi Folclor 1968. 235-251.
HENICS Tamás: Juhmérés Visában - Szent György-napi örökségünk. MezĹgazda Kiadó, Budapest, 2005.
K. KOVÁCS László: A közös fejĹsjuhnyájak tejhaszonvételi formái Erdélyben 1900 körül. Népi kultúra - népi társadalom I. 1968. 9-51.
KÓS Károly: A kalotaszegi kosarazó juhászat. Miscellenae Ethnografica 1947. 3-28.
KÜRTI László: Juhmérés és henderikázás Magyarlónán. Ethnographia XCVIII. (1987) 385-393.
SZABÓ Á. Töhötöm: Közösség és intézmény. Stratégiák a lónai hagyományos gazdálkodásban. Kriza János Néprajzi Társaság, Kolozsvár, 2002.
VASAS Samu - SALAMON Anikó: Kalotaszegi ünnepek. Gondolat Kiadó, Budapest, 1986.